Karacs a világbajnoki övet vette célba!

Kkaracs_bregy3omoly célt tűzött ki maga elé Karacs Attila: a nemzetközileg legmagasabban jegyzett magyar fighter 2011-ben a WBC nehézsúlyú muay-thai világbajnoki címéért szállna harcba. A felkészülés fontos állomása lehet a december 18-án, Dunaújvárosban megrendezésre kerülő V. Super GP, ahol a magyar klasszis a cseh Lukas Horak ellen közönségszórakoztató meccsel hangolna a nagy feladatra.

 


Rocky Rosario, Paul Slowinski, Freddy Kemayo, Errol Zimmerman, Tomas Hron, Dzevad Poturak, Cheik Kongo, Attila Karacs, Carter Williams, Catalin Morosanu, Faisal Zakaria. Nem rossz névsor, ugye?! Rosario a bajnok, a többiek a WBC nehézsúlyú muay thai ranglistájának első tíz helyezettjei. Ebben a kompániában jegyzik Karacs Attilát, ha valakinek fenntartásai lennének a WBC szakmai presztízsét illetően. Tény, a profi ökölvívás egyik topszervezete muay thai vonalon nem annyira ismert Magyarországon, ám ha valaki jártas a küzdősportok világában, az tudhatja, a WBC csak fajsúlyos összecsapásokhoz adja a nevét.

Karacs Attila 2005-ben robbant be a nemzetközi mezőnybe, azóta megbecsült tagja a legrangosabb gáláknak. K-1- és It’s Showtime-gálákon szerzett tapasztalatokat, de most menedzsmentjével a WBC bajnoki övének megszerzését tűzték ki célul.

- Jövőre szeretnénk olyan helyzetbe kerülni, hogy lehetőségünk legyen a WBC-nél vb-címmeccset vívni – fogalmazta meg a menedzsmentje által 2011-re kitűzött szakmai célokat Karacs Attila. – Korábban is elmondtuk, nem csak egy szervezetben gondolkodunk. Mindig abba az irányba kell menni, ahol lehetőségek adódnak, azokat kell megragadni. Magyarországon ebben a stílusban nem annyira ismert a WBC, innen kicsit nehezebb lesz kiharcolni a vb-döntőben való részvétel jogát. De állok a kihívások elé, szeretnék egy rangos szervezetnél a csúcsra kerülni!

Karacs Attila legutóbb Budapesten, az It’s Showtime áprilisi gáláján lépett a kötelek közé, ahol extramenetben verte a bosnyák Adnan Redzovicsot. A publikum hiányolta a csonttörő Karacs-bombákat, sokan megjegyezték, a magyar fiúnak ennél többet kell nyújtania, ha valóban komoly célokat tűzött ki maga elé. Persze, a közönség mindig látványos bunyót vár Karacstól, ám a bajnok szerint nem szerencsés fejjel menni a falnak. Redzovics ellen sem tette.

- A bosnyák srác rutinosan, okosan harcolt, butaság lett volna ész nélkül nekimenni – emlékezett Attila az áprilisi csörtére. – Kellemetlen stílusú, fizikálisan nagyon erős volt, azt tartottam célravezetőnek, ha óvatos vagyok, de ez kölcsönös volt.

A cseh Lukas Horak elleni dunaújvárosi találkozó a WBC öv megszerzésére irányuló hadművelet egyik fontos állomása lehet. Karacs Attilának ellentmondást nem tűrően kell fellépnie, ám a kétgyermekes családapától ne várjunk hangzatos, szenzációhajhász kijelentéseket, ő más habitusú fickó.

- Ha lehetőség adódik, természetesen ki fogom használni – jelentette ki. – Ha Dunaújvárosban úgy hozza a helyzet, nem fogom vissza magam. Tudom, a közönség szereti a látványos mérkőzéseket, de egyet ne felejtsünk el: ember tervez, Isten végez!

Hogy milyen lesz az ellenfél? A cseh vitéz Karacstól valamivel alacsonyabb, súlya 97 kiló körüli, agresszív, verekedős bunyós. Olyan, aki nem a túlélésre játszik, bevállalja a küzdelmet, tökéletes ellenfél egy csarnokot talpra ugrasztó harchoz.

- Egy meccsét láttam az interneten, ami nem igazán mérvadó, ebből nem lehet mérleget vonni – jelentette ki a 28 éves sportoló. Az első menet első perce után viszont nagyjából már lehet tudni, mire számíthat az ember.

A „Hun” művésznéven futó harcos a tőle megszokott, profi módon készül december 18-ra. Felkészülése valamelyest változott az évek folyamán, hollandiai edzéstapasztalatait is felhasználva alakította ki tréningjei menetrendjét. Megfogalmazása szerint már nem égeti két végén a gyertyát, ha nem készül konkrét mérkőzésre, nem ragaszkodik görcsösen a napi két gyakorláshoz, ilyenkor az edzői feladatok, csapatának kialakítása élvez prioritást. Ha viszont ütközet előtt áll, a kellő mennyiség mellett a minőséget, és az intenzitást helyezi előtérbe.

A „munkálatok” jól haladnak, ha sérülés, betegség nem jön közbe, egy dinamikus, harcra éhes, kőkemény Karacsot láthat majd a remélhetőleg szépszámú dunaújvárosi publikum.

Azt a kritikusok sem vitatják, Karacs Attilának – kvalitásait figyelembe véve – helye van a K-1-szabályrendszer legjobbjai között. Ám nemzetközi sikerek ide vagy oda, azt a sportoló is elismeri, az igazi kiugrás, a nagy dobás még várat magára. Felmerül a kérdés, az elmúlt két-három esztendő eredményeit figyelembe véve, ott tart-e karrierjében, ahol szeretné.

- Úgy érzem, az adódó lehetőségeket megragadtam, egyedül nem tudtam volna többet tenni. Teszem a dolgom, mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálok. Szeretném a cseh srácot egy szikrázó, közönségszórakoztató meccsen legyőzni, aztán várom a következő feladatot.

 

forrás: www.xlfight.hu

írta: Balogh Zoltán

 

 

 

karacs attila english
karacs attila magyar
Hirdetés
Hirdetés